Alig kezdtük el az évet, máris úgy zúdul ránk a világ, mintha valaki feltekert volna egy láthatatlan potmétert: nagyhatalmi akciók, hazai tragédiák, politikai színjátékok, fagyos valóság. Egy dolog közös bennük: mindegyik a közérzetünket, a biztonságérzetünket és a társadalmi szövetet tépi. És miközben sokszor tehetetlennek érezzük magunkat, néha felvillan valami, ami emlékeztet rá: a humanitás még nem tűnt el. Ez itt a Roma Ecet, az RSK heti fanyar hírösszefoglalója.
Hajóágyú a Fehér Házból
Az új év elején máris eseménydús napokat élünk: csak úgy kapkodjuk a fejünket, szinte idő sincs arra, hogy a történéseket megemésszük. Történések pedig akadnak bőven, a világpolitikában és itthon is erősen indult 2026.
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump este lefeküdt, majd reggel felébredve gondolt egy merészet: a szokásos kávéja helyett megtámadta Venezuelát, és elrabolta annak elnökét, Nicolás Madurot. Szokatlan módja ez a reggeli frissítésnek, még különösebb diplomáciai és konfliktusrendezési gyakorlat. Bár ha Trumpról van szó, a „szokatlan” szóval óvatosan kell bánni: az elmúlt közel egy év kormányzása maga a kiszámíthatatlanság. Trump az elszabadult hajóágyú. Az RSK kicsi, de agilis szerkesztőség, és a demokratikus elkötelezettségünkkel együtt nehéz nem megdöbbenni ezen a logikán.
Miskolc: egy halál és a kommentfalra fröccsenő mocsok
Azt hittük, az ünnepek szellemisége átnyúlik az új évbe, több mosollyal és több reménnyel indulunk. Nem így lett. Miskolcon megkéseltek egy 16 éves kamaszt. A tragikus esemény áldozata roma fiatal volt. Az elkövetőt — egy nem roma fiút — elfogták, letartóztatták.
Mi régóta ugyanazt mondjuk: a bűnnek nincs színe. Akkor sem, ha roma az elkövető, akkor sem, ha nem roma. A közösségi médiában mégis újra és újra ugyanaz a forgatókönyv fut: a részvét és együttérzés helyett gyűlölet, érzéketlenség, áldozathibáztatás ömlik a kommentfalra. Ez minden, csak nem felebaráti.
Ismerjük az okokat is. A cigány- és idegenellenesség Magyarországon régóta magas. Az elmúlt években azonban mindez még masszívabbá vált: a gyanakvás és ellenségesség szélesebb körben terjedt el, mélyebb gyökereket eresztett. A politika aktívan formálta ezt a közhangulatot: plakátokról és kampányüzenetekből tanultuk, hogy mindig kell egy kijelölt ellenség.
Ennek a hosszú ideje épülő gyűlöletspirálnak következménye az is, ami most a 16 éves fiú halála után történik a nyilvánosságban. Két kérdés különösen égető: hogyan jövünk ki ebből? Hogyan győzzük le ezt a toxikus, torzító szellemet, ami a közbeszédünkben él?
És itt van a másik, beszédes jelenség: a Mi Hazánk hallgatása. Amikor az elkövető nem roma, hirtelen eltűnik a „közbiztonsági pánik” és a demonstratív hangoskodás. Kilóg a lóláb — nem a bűn érdekli őket, hanem az, hogy mire lehet ráépíteni a gyűlöletet.
Itthoni színpad, valódi hideg: politikai bábszínház és fagyos valóság
Orbán Viktor a múlt héten megtartotta az éves nemzetközi sajtótájékoztatóját. A kormánymédia ezt kuriózumként tálalta, mintha kivételes kegy lenne, hogy a miniszterelnök válaszol kérdésekre. Pedig egy normálisan működő demokráciában ez alap. Nálunk mégis esemény lett belőle — mert régóta nem a politikai normalitás útján járunk.
Sokan úgy látták: a tájékoztató inkább bábszínház-jellegű volt. Egy kérdés jutott egy újságírónak, és ott ültek olyan „újságírók” is, akiknek láthatóan nem a kontroll, hanem a fényezés a munkája. A tartalom pedig sokak szerint a semmitmondás iskolapéldája.
Közben a Fidesz–KDNP kijelölte az egyéni jelöltjeit. Roma jelöltként Radics Béla is indul, miközben arról nincs hír, hogy a Tisza Párt bejelentése — öt roma jelölt befutó helyen — mennyiben mozgatott meg bármit a kormánypárti oldalon. A jelölteket bemutató eseményen Lázár János a korábbi megszólalásaihoz képest meglepően pozitívan beszélt a romákról: a nők, a munkások és a romák megszólítását kampánycélként emelte ki. A kérdés az, mennyi ebből a felismerés, és mennyi a taktika.
És miközben a politikai tér tele van szerepjátékkal, a tél nem szerep: farkasordító hideg jött, hóval. Sokan örülnek, sportolnak, kirándulnak — másoknak ez az időszak életveszély. A szegénységben élő családok huzatos, kifűthetetlen lakásokban küzdenek, tüzelő nélkül. A statisztikák szerint többen fagynak meg fűtetlen otthonokban, mint az utcán. Aki nem tud mivel fűteni, mindent a kályhába dob: cipőt, ruhát, műanyagot — és ezzel mérgezi saját levegőjét is. A szennyezett levegő növeli a súlyos betegségek kockázatát, és a szegény, köztük sok roma ember emiatt is évekkel korábban hal meg, mint a tehetősebb társai.
A hét gyászából nem hiányzott a kulturális veszteség sem: elment Tarr Béla, aki filmjeivel és megszólalásaival következetesen a társadalom peremére szorított emberekre, a méltóságra és az igazságtalanságokra irányította a figyelmet.
És mégis: ebben a komor kezdésben volt egy emberi mondat, ami átvágta a zajt. Beri Zoltán autószerelő és horgásztó-tulajdonos, a 2018-as Aranypánt-díj nyertese téliesített faházakat ajánlott fel a hidegben azoknak, akiknek nincs hol aludniuk. Egyszerű, tiszta gesztus. Nem kampány, nem póz: segítség.
Ezen a héten annyi rossz és tragikus dolog történt, hogy keserű szájízzel indult az év. Beri Zoltán mégis visszaadott valamit, ami ilyenkor ritka: a hitet abban, hogy az emberi decencia működik.
Köszönjük, Beri Zoltán!
Szegedi Dezső / RSK