A RomaPlay vadonatúj műsora, a RomaTalk mély beszélgetésekre vállalkozik roma és nem roma szereplőkkel – első vendégként pedig nem kisebb név érkezett, mint Csányi Dávid színész. A műsor házigazdája, Horváth Norbert Dávid gyerekkoráról, színészpályájáról, az identitáskeresésről és a roma szerepek terhének viseléséről is kérdezte őt – szűrők és tabuk nélkül.
„Fontos beszélnünk róla, hogy miért nem szeretnek minket”
Dávid azzal indít, amiről kevesen mernek nyíltan beszélni: „Fontos nekünk, cigányoknak beszélnünk arról, hogy miért nem szeretnek minket – az egész világon.” Szerinte vannak a cigánysággal kapcsolatos előítéletek, amelyek részben valós megfigyeléseken alapulnak, de általánosítani soha nem lehet – ez maga a rasszizmus. Ő nem akar állandóan a származásáról beszélni: „Egy idő után fárasztó az embernek erről beszélni. Nem roma színész vagyok. Színész vagyok.”
Táborokban szocializálódott identitás
Dávid gyerekkora a roma kulturális közösségek táboraiban telt, ahol édesapja és édesanyja is szervezőként dolgozott. Itt tanulta meg a roma történelem, közösség és kultúra fontosságát. Meghatározó élményei voltak ezek a nyári táborok és klubfoglalkozások, amelyekben példaképei – Balogh János, Zsigó Jenő, Daróczi Gyula – is aktívak voltak.
A nyolcadik kerület és az első pofonok
Az identitás nem csak kulturális volt, hanem fizikai valóság is: amikor a 8. kerületi iskolába került, már az első héten verekednie kellett. „Meg kellett védenem magam” – meséli Dávid, aki később versenyszerűen bokszolt, világkupán is dobogóra állt.
A színészet mint sorsforduló
Gimnáziumban vált biztossá benne: színész szeretne lenni. Unokatestvére, Csányi Sándor inspirálta – nemcsak mint művész, hanem mint családtag is. Az első jelentős lehetősége a Karaván Színházhoz kötődik, ahol gyerekelőadásokban szerepelt. Innen vezetett az út a Maladypébe, a Pince Színházba, majd a Kaposvári Egyetem színészképzésére.
„Nem bírtam elviselni, amikor elvettek tőlem mindent”
Az igazi töréspont akkor jött, amikor egy igazgatóváltás után levették az összes előadását – Dávidot viszont erről senki nem értesítette. Munkák helyett üres hónapok jöttek, anyagi krízissel és kilátástalansággal. Ekkor kezdett el castingosként dolgozni, majd egy gyermekotthonban helyezkedett el, ahol hét évig maradt.
Színház nélkül nem ment – jöttek a „Gettó Balboa” és a „Drága örökösök”
A gyermekotthoni munka mellett is aktív maradt: részt vett a Gettó Balboa című díjnyertes dokumentumfilm elkészítésében, és játszott a TÁP Színházban is. A fordulatot a Drága örökösök hozta el, ahol eleinte egy-egy jelenet jutott neki, de később állandó mellékszereplővé vált. Bár az induláskor sok sztereotípiával kellett szembenézni („susogós nadrág, tábortűz, putri”), a közönség végül megszerette a karakterét. A rasszista kommentek helyett szeretetet kapott – „megállított a rendőr, hogy csináljunk egy szelfit”.
Színész vagy „roma színész”?
„Mi az, hogy roma színész?” – teszi fel a kérdést. „Van roma úszó? Vagy csak romák között úszik?” Szerinte, ha egy ember roma, de színészként bármit el tud játszani, akkor színész. A „roma színész” kifejezés stigmatizáló, korlátozó.
Példaképek, támogatók, mentorok
Dávid szerint minden fiatalnak szüksége van legalább egy emberre, aki „megfogja a kezét, és nem ereszti el”. Ez lehet tanár, rokon vagy mentor – a lényeg, hogy legyen, aki hisz benne. Ő maga is sokat köszönhet az őt támogató közösségeknek, például a Józsefvárosi Tanodának.
A jövő: színház, film és új generációk
Jelenleg a Bánfalvy Stúdióban játszik több vígjátékban (Funny money, Miniszter félrelép), valamint a Független Színház és a Láthatáron Csoport produkcióiban (Országépítők, Emberevők, Kenyértörés). Saját verses estjét is szervezi.
Nézd meg a teljes interjút a RomaTalk csatornáján, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a következő részekről sem!