Van egy pont az életben, amikor a családok hirtelen azt veszik észre: az öregedésre nincs forgatókönyv. Az ellátórendszer egy labirintus, a döntések fájnak, a lelkiismeret vitatkozik a realitással, és közben mindenki próbálja megőrizni a méltóságot – az idős emberét és a sajátját is. Ponczók Attila rendező és Bordás Róbert operatőr Papa című dokumentumfilmje ezt a folyamatot teszi átélhetővé, kimondhatóvá. A film a 45. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját, Bordás Róbert pedig a Papa képeiért – immár második alkalommal – Kovács László–Zsigmond Vilmos operatőri díjat kapott.
A RomaTalk friss adásában a két alkotó arról beszélt, hogyan lett egy családi krízisből film, hogyan lehet úgy dokumentumfilmezni, hogy a néző ne előadást kapjon, hanem életet, és miért érdemes a Papára úgy gondolni, mint egy „időskori útikalauzra”.
A történet középpontjában a rendező nagyapja, Ponczók Zoltán, Papa áll: indulatos, makacs, büszke figura, akinek sorsa egyszerre intim családi dráma és társadalmi látlelet. A film azt mutatja meg, milyen töréspontok mentén öröklődnek tovább a patriarchális szerepminták, és mi történik, amikor ezek találkoznak a magyar szociális rendszer akadozó működésével.
„A magyar társadalom nincs erre felkészülve”
Bordás Róbert szerint az öregedés témája ma tabunak számít, és a nehézség átível társadalmi helyzeteken: ugyanúgy próbára tesz szegényebb és tehetősebb családokat. A kulcsmondat egyszerű és kegyetlen: „A magyar társadalom nincs erre felkészülve.”
A film ereje abból fakad, hogy ezt nem elméletként magyarázza, hanem helyzetekben mutatja meg: amikor az idős ember már nem akar, vagy már nem tud úgy élni, ahogy korábban, a család pedig egyszerre szeretne segíteni, jól dönteni, és közben valahogy együtt maradni.
A „labirintus” kulcsa: így működik az ellátásba kerülés
Ponczók Attila arról beszél, hogy a film készítése közben szembesült azzal, mennyire másként működik az idősellátásba kerülés, mint ahogy sokan képzelik. A felvételnek „van egy központja”, a folyamat egyik kapuja pedig a „felvételi előkészítő csoport” – ide kell központilag bemenni. A rendező szerint a Papa ezért is lehet kapaszkodó: nem megoldást ígér, inkább figyelmeztet, hogy amikor egy hozzátartozó segítségre szorul, a család sokszor kevés külső támaszra számíthat, különösen akkor, ha az anyagi mozgástér szűk.
Film, ami pénz nélkül készült – és mégis elkészült
A Papa támogatás nélkül készült, hosszú idő alatt, sok forgatási nappal és rengeteg nyersanyaggal. Ponczók Attila azt is felidézi, hogy hiába értek el korábban komoly sikereket, a Filmintézetnél még egy konzultációig sem jutottak el – ezt „szomorú történetnek” nevezi. A film végül közösségi erőből, szívességekből állt össze: az alkotók több embert is név szerint említenek, akik ingyen dolgoztak a filmen – például a fényelésnél és a vágásnál. A helyzetkép riasztó: sok film egyszerűen azért nem készül el, mert nincs meg az a háttér, ami itt még megvolt.
Roma identitás a háttérben – és a hétköznapi rasszizmus az előtérben
A Papa nem identitáspolitikai tézisfilm, a beszélgetés mégis eljut oda, amit sokan napi szinten tapasztalnak: a „cigányozás” társaságokban ma már egyre kevésbé számít tabunak, és gyakran jön a mondat: „te nem olyan vagy”. Ponczók Attila és Bordás Róbert arról beszélnek, mennyire ismerős ez a helyzet: van, amikor valakin „nem látszik”, van, amikor nagyon is, és mégis megtörténik ugyanaz a jelenet – a mentegetőzés, a relativizálás, a felelősség szétkenése. A pont nem a veszekedés, inkább a kijózanodás: ha egy társadalomban ez a beszédmód ennyire otthonosan kering, annak következményei vannak. Súlya van annak is, ki mondja – és annak is, ha nincs valódi következmény.
Mi jön a díjak után?
A RomaTalk végén az alkotók arról beszélnek, hogy dolgoznak egy új dokumentumfilmen is, és gondolkodnak játékfilmes terveken. A kérdés itt már a lehetőség: dokumentumfilmet még el lehet készíteni alternatív utakból, játékfilmhez viszont nagyságrendekkel több pénz kell, már a technika bérlése is súlyos tételeket jelent. Attila egy mondatban összefoglalja a hozzáállást: ha csak saját erőből megy, akkor is mennek tovább. A Papa közben a saját útját járja: nemzetközi fesztiválkörben gondolkodnak, itthon pedig később jöhet szélesebb elérés – a rendező szerint a streaming lehet az a forma, ami valóban sok emberhez elviszi ezt a történetet.
Jelkezzük, ha a film széleskörben is elérhetővé válik.
Nézd meg a teljes beszélgetést itt: