A Romaplay interjút készített Csorba Csabánéval Tatárszentgyörgyön. Február 23-án volt 17 éve, hogy elvesztette fiát és ötéves unokáját, a 2008-2009-es romák elleni terrortámadások egyik legmegrázóbb eseményében.
Erzsébet emlékezetében az az éjszaka még ma is élénken él. A tragédia a örökre megváltoztatta a család mindennapjait. Azóta nincsenek igazi ünnepek,születésnapok, karácsony, már nem úgy telnek mint régen. A családban a kisebb gyerekek is úgy ismerik őket, mintha még köztük lennének, sokat mesélnek róluk még a legkisebbeknek is. Bár szerinte ez inkább megnehezíti és beárnyékolja a fiatalok mindennapjait.
Elmondása alapján a tragédia után megváltozott a közhangulat. A helyi lakosság inkább kényelmetlennek tartotta a média jelenlétét, sokak szerint “túl nagy felhajtás” övezte az ügyet. Erzsébet úgy érezte, lenézik őket és azt várják felejtsék el a történteket. “Könnyű annak ezt mondani, aki nem élte át.” A család nem tehetett róla, hogy ez a borzalom velük történt meg.
A tárgyalások emléke különösen fájdalmas számára. Nemcsak a veszteség, de az ott átélt bánásmód miatt is. “Nem volt elég a gyász és a fájdalom ott még kiabáltak is velünk”. A bíró viselkedése mély nyomot hagyott benne úgy érezte nem az elkövetőkkel, hanem az áldozatokkal szemben volt szigorú. Az egyik alkalommal levetítette fia sérüléseit ábrázoló képeket, Erzsébet szerint ezek a pillanatok újra és újra felszakították a sebeket. “Volt olyan, hogy ordítva jöttem ki a tárgyalóteremből.”
A biztonságérzete azóta teljesen megszűnt. Ha éjszaka zajt hall azonnal eszébe jut, hogy bármikor megtörténhet újra. Bár az elkövetőket elfogták, az igazságszolgáltatásba bizalma megingott. Nehezen viseli, hogy az egyik elkövető már szabadlábon van. “Ő szabad, a gyerekeink meg mér nem jönnek vissza.”
Mindezek ellenére nincs benne gyűlölet. “Én minden embert egy kalap alá veszek, mert mi is ugyanolyan magyarok vagyunk, mint bárki más. Magyarországon születtünk, minket is édesanya szült a világra, ugyanúgy, mint másokat.” A történtek ellenére nem érez haragot, senkinek se kívánná azt, amit ők átéltek. A legtöbb áldozat hozzátartozóival tartják a kapcsolatot, legalább évente kétszer találkoznak, úgy gondolja jó hatással vannak egymásra, megértik és erőt adnak egymásnak, hiszen mindannyian hasonló borzalmakat éltek át.
Lezárásként köszönetet mondott mindazoknak, akik 17 év után is emlékeznek a fiára és unokájára.
Oláh Szilvia / RSK
Nézd meg február 23-i emlékműsorunkat itt: