Lehetséges-e, hogy a Mi Hazánk egy szoros választási helyzet után külső támaszként szerezzen komoly befolyást, főként belügyi és rendészeti ügyekben? Erről is beszélt néhány hete a Roma Sajtóközpontnak adott interjúban Zagyva György Gyula, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke. A felvétel egy tágabb kérdésre kereste a választ: milyen politikai logika húzódik meg a cigányellenes üzenetek mögött, hogyan gondolkodik a radikális jobboldal, és mire érdemes figyelnie ebből a roma közösségnek és a roma értelmiségnek.
Interjút készítettünk Zagyva György Gyulával, hogy jobban érthetővé váljon, milyen gondolkodás szervezi a cigányellenes politikai üzeneteket, és hogyan kapcsolódik ehhez a radikális jobboldal mai stratégiája.
Zagyvát egy aktuális témáról is kérdeztük: a kiélezett politikai verseny és a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom közeledése felveti annak a lehetőségét, hogy koalíciós parnerként, vagy külső támogatóként a radikális párt befolyást szerezzen a hatalomban. Szerinte a Mi Hazánk mozgástere szerinte nem feltétlenül egy nyílt kormánykoalícióban lenne a legerősebb. Inkább egy olyan helyzetet tart elképzelhetőnek, amelyben egy szoros választási eredmény után a párt külső támaszként válik megkerülhetetlenné, és a szavazataival kulcskérdésekben befolyást tud szerezni. Azt mondja, főként belügyi és rendészeti területen lehetne jelentősége ennek a szerepnek, vagyis ott, ahol a radikális jobboldal régóta saját terepének tekinti a politikai fellépést.
Ehhez kapcsolódva azt is állítja, hogy a Mi Hazánk számára a legfontosabb befolyási pont a belügy lenne. A rendészet, a gyermekvédelem, a családsegítés, a védőnői hálózat, az önkormányzati ügyintézés vagy akár a szociális tűzifa kiosztása szerinte mind olyan terület, ahol politikai akarattal gyors és látványos változásokat lehetne elérni. Ez a gondolat azért fontos, mert jól megmutatja, hogyan közelít ez a politikai világ a roma közösségeket érintő ügyekhez: elsősorban intézményi kontroll, fegyelmezés és helyi végrehajtás felől.
Az interjúban szóba kerül az is, miért tűnt el az utcáról az a radikális jobboldal, amely a 2006 utáni időszakban még az utcai politizálás egyik meghatározó szereplője volt. Zagyva 2006-ban vette át Toroczkai Lászlótól a Hatvannégy Vármegye vezetését, miután Toroczkai a tévészékház ostromában betöltött szerepe miatt országosan ismert figurává vált. Az interjúban azt mondja: 2010 után szerinte „nem volt az a fajta ok”, ami miatt utcára kellett volna menni. Később ezt azzal árnyalja, hogy bár a Fidesz-kormányok idején is voltak botrányok és korrupciós ügyek, a kormánypárt kevésbé volt irritáló a radikális jobboldal számára, mint korábban Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormányok. Ez a megjegyzés sokat elárul arról, milyen politikai indulatok és ellenségképek mozgatták ezt a közeget az elmúlt másfél évtizedben.
Zagyva a közbiztonság és a „cigánykérdés” összekapcsolásáról beszél – szerinte a vidéki társadalom jelentős része a mindennapi tapasztalatai alapján köti össze a roma jelenlétet a bűnözéssel, és a radikális jobboldali politika éppen erre a reflexre épít. Azt állítja, hogy a Jobbik korábban azért tudott a „cigánybűnözés” és a Gárda ügyével parlamenti erővé válni, mert erre társadalmi fogadókészség volt, és szerinte ez a logika ma is működik. Ebben a keretben a Mi Hazánk bűnvadász-plakátjai vagy ehhez hasonló kampányai azért hatásosak, mert ismerős nyelven szólnak azokhoz, akik eleve így látják a problémát.
Ehhez szorosan kapcsolódik a demográfiai riogatás is. Zagyva szerint amikor egy politikai erő a cigányság létszámának növekedéséről beszél, az átlagember ezt könnyen úgy fordítja le magának, hogy a jövőben nagyobb lesz a bűnözés. Az interjúban arról is beszél, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk azért tud ilyen mondatokat használni, mert ezek a fordulatok régóta jelen vannak a vidéki hétköznapi beszédben. Példaként idézi azt a politikai mondatot is, hogy „600 éve itt élnek velünk, és nem tudjuk integrálni”, amely szerinte azért működik, mert a választók ráismernek benne a saját környezetükből ismert gondolatokra.
Az interjúból az is világosan látszik, hogy Zagyva szerint a radikális jobboldal ereje abból fakad, hogy a társadalmi konfliktusokat egyszerű, könnyen mozgósítható sémákra fordítja le. Többször hangsúlyozza: az átlagember nem szociológiai pontossággal nézi a roma közösséget, nem választja szét roma értelmiségre, középosztályra, zenészcsaládokra vagy különböző közösségi csoportokra. A politikai üzenet ott válik hatékonnyá, ahol ez a különbségtétel eltűnik, és a helyét egyetlen leegyszerűsített kép veszi át. Ez a logika könnyen teszi a roma közösség egészét politikai célponttá.
Zagyva többször visszatér arra is, hogy szerinte a jogvédői és integrációs megközelítés túl lassú, túl elméleti, és nincs összhangban azzal, ahogyan a vidéki társadalom a konfliktusokat érzékeli. Azt állítja, hogy az embereket nem az foglalkoztatja, mi történik tíz vagy húsz év múlva, hanem az, mi zajlik ma az utcán, az iskolában vagy a lakókörnyezetben. Ebből a nézőpontból a rend, a gyors beavatkozás és a fegyelmezés politikája sokkal erősebb mozgósító erővel bír, mint a hosszú távú, szociális és oktatási alapú megoldások.
Kiemelt része az interjúnak az is, ahogyan Zagyva a telepekről, gettókról és az állam szerepéről beszél. Elismeri, hogy az állam felelőssége súlyos, mert sok helyen nincs valódi jogérvényesítés, a törvényeket nem alkalmazzák következetesen, a problémák pedig évekig magukra maradnak. Szerinte az állam gyakran csak akkor avatkozik be, amikor már nagy a társadalmi nyomás, majd egy új szabályozással lezártnak tekinti az ügyet. A megoldást ugyanakkor továbbra is rendpárti, kemény állami fellépésben látja. Az interjú egészéből az rajzolódik ki, hogy ebben a gondolkodásban a szociálpolitikai vagy közösségépítő válaszok jóval kisebb szerepet kapnak.
Zagyva a roma közösség politikai helyzetéről is markáns véleményt fogalmaz meg. Azt állítja, hogy a roma társadalom atomizált és erősen tagolt, emiatt nem képes egységes politikai fellépésre. Szerinte a politika azért nem tart igazán a roma demokratikus közösségektől, mert harminc év alatt sem jött létre olyan önálló roma politikai erő, amely komoly országos befolyást tudott volna felmutatni.
Az interjú végén hangzik el a legsúlyosabb figyelmeztetés. Zagyva arról beszél, hogy ha nincs párbeszéd, és egyszer politikai lehetőséghez jutnak, akkor „megoldják” a kérdést a romák bevonása nélkül is. Bár igyekszik elhatárolódni a nyílt erőszak vagy a buldózeres képektől, az alapüzenet így is világos: a döntésekből kihagyható a roma közösség, miközben róluk, a lakóhelyeikről és az életviszonyaikról születnek döntések.
Nézd meg a teljes interjút itt: