Balogh Evelin, Lini számára a cigány nyelv egyszerre intimitás és sebezhetőség. A 20 éves, kommunikáció és média szakos egyetemista Lini arról mesél, hogyan tanulta meg szeretni és felvállalni roma identitását, miközben megőrizte mindazt, amit a hagyományokból értéknek lát. A roma identitás nem csak származás kérdése, hanem önismeret is.
Mesélsz egy kicsit a családi hagyományaitokról, mi az, ami szerinted tiszteletre méltó a szokásaitokban?
Én oláh cigány családból származom. Mi nagyon autentikus roma család vagyunk. Az én szüleim Szabolcs Szatmár Bereg vármegyéből származnak, Nagyecsedről. Édesapámnak vannak még Jánkról felmenői, édesanyámnak pedig Hodászról, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Nagyecsedről jöttünk. Ami számomra igazán fontos és tiszteletre méltó hagyomány és azt hiszem, ez minden cigány közösségre jellemző, az az idősek iránti tisztelet. Ők azok, akikre mindig felnézünk, hiszen rengeteget köszönhetünk nekik. Átadták nekünk mindazt, ami érték: a zenét, a táncot, a család szeretetét, és azt is, hogy mindig tartsunk össze. Azt tanították, hogy soha ne hagyjuk magunkat egyedül, mert elsősorban a család az, akire számíthatunk. Fontos, hogy vigyázzunk egymásra, ne engedjük, hogy a testvéreink elvesszenek mellettünk, és maradjunk együtt jóban, rosszban, mindig.
Van-e esetleg olyan hagyomány, amiről azt gondolod, hogy elavult?
Nálunk, oláh cigányoknál a lányok és a fiúk nem vehetnek fel térd fölé érő ruhát. De egy nőt előbb megszólnak, ha nem illő a viselete, szóval a nők még nagyobb nyomás alatt vannak. Ezt, mondjuk, elavultnak gondolom. Persze fontos, hogy legyünk tisztességesek és tiszteljük a hagyományokat, de szerintem fontos az is, hogy megélhessük az egyéniségünket és azt kifejezhessük a ruha vieseletünkkel is.
Engem is erre neveltek, sőt, én még mindig betartom ezt a hagyományt, de ha meglátok mondjuk egy velem egykorú, oláh cigány lányt és mondjuk rajta egy rövidebb szoknya van, én nem ítélem el.
Mikor és milyen körülmények között tudatosult benned először, hogy roma vagy?
Mikor kicsi voltam, nem tudtam, hogy mi az a cigány. Viszont tudtam, hogy kulturálisan, teljesen máshogy viselkedik a családom, mint a többi család. Azt tudtam, hogy máshogy nézünk ki, hogy van külön nyelvünk, amit mondjuk anyu akkor használ, ha nem akarja, hogy értsenek, meg otthon. Aztán az első osztályban, szembesültem, először a rasszizmussal, hogy a cigány szó az egy “negatív” jelzőt takar.
Tehát tudtam, hogy különbözök a többiektől, de nem volt fogalmam arról, hogy mi ez. Anyu, mondta nekem, hogy jól kell viselkednem, mert cigányok vagyunk, és nekünk még jobban kell viselkednünk a többieknél. Persze elmeséltem anyukámnak, hogy az iskolában csúfoltak. Anyukám csak bíztatott, hogy legyek büszke, és vállaljam bátran önmagam.
Mindig beszéltél magyarul is és cigányul is?
Én mindig úgy tekintem, hogy nekem az első nyelvem az a magyar, és utána a cigány. Kétnyelvűnek tekintem magamat.
Intim kapcsolatom van a cigány nyelvemmel. Amikor cigányul beszélek, úgy érzem, meztelen vagyok. Nekem ez nagyon privát, korábban csak otthon a családdal szoktam beszélgetni roma nyelven. De ez is változóban van, mert egy ideje, még ritkán, már beszélek a barátaimmal is. Kezdek egy kicsit kilépni a komfortzónából.
Nekem ez azért alakult így, mert az volt az első benyomásom, hogy a cigány jelző az “rossz” és ez hatással volt a nyelvhasználatomra is. Amikor gyermekként találkozol a külvilággal, megtapasztalod a “másságodat” és ezt megtapasztalod az intézményi közegben is a többségi gyermekek csúfolódása által.
Gyereknek anyám mindig mondta, hogy nekünk jobban kell viselkednünk, de közben azt is megkaptam, hogy ne szégyelljem magam. Az otthonunkban mindig cigányul beszéltünk, a házon kívül pedig magyarul. Ez nálunk így van jelen a családban.
Volt olyan, amikor rejtőzködtél?
Igen, gyermekként, alsó osztályban nem szerettem volna azt, hogy kiderüljön, roma származású vagyok. Miközben egyértelmű volt, ha rám néztek. Gyerekként elhittem a többségi társadalom által felállított sztereotípiákat, így nem akartam a “rossz gyerekek” közé tartozni. Az én osztályom főként romákból állt. Nem tudom, hogy miért éreztem azt, hogy ez egy kínos dolog, mikor a körülöttem lévő gyerekek szintén romák voltak. Ők meg nagyon-nagyon büszkék voltak már gyerekként is a roma gyökereikre.
Én ezt bánom.
Ha visszamehetnék az időben, és ott ülnék az iskolapadban, akkor most én is olyan lennék, mint ők. Szégyellem azt, hogy rejtőzködtem. Ez még most is fáj.
Azért szégyellem, mert én nem akartam barátkozni ezekkel a gyerekekkkel miközben ők nyitottak volna felém. Ha engem akkor nem befolyásolt volna így a többségi társadalom, akkor már gyermekként egy egészségesebb identiásom lehetett volna, és nem kellett volna meg dolgoznom érte.
Mi segített azon, hogy ne érezd ezt?
Szerintem, ahogy érik az ember, úgy egyre jobban megismeri önmagát és nagyobb elfogadással lesz saját maga felé. Gyerekként nagyon önbizalomhiányos voltam, pedig már az osztálytársaim is bátorítottak, hogy vállaljam fel magam. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy erősítették az identitásomat. Nagy köszönettel vagyok a családom felé is, ők is arra biztattak, hogy legyek büszke és vállaljam bátran az identitásomat. Főként anyám, mondta, hogy sose szégyelljem azt, aki vagyok.
Hogyan határoznád meg a saját identitásodat?
Én azt mondanám, hogy ez egy egység. Én egy magyar-cigány lány vagyok. Szerintem mind a két identitásom ugyanolyan erős. Ugyanolyan erős a magyar identitásom, mint a cigány identitásom. Tökéletesen kiegyenlítik egymást. Ha egy magyar közösségbe megyek, vagy egy cigány közösségbe, nem érzem magam kívülállónak.
Van olyan szervezet vagy program, amire támaszkodni tudtál az önazonosságod megtalálásában?
Engem nagyon megerősített a Romaversitas. Többet tudtam meg a történelmemről, történelmi személyekről, eseményekről. Nekem az is segített, hogy én is elkezdtem érdeklődni az iránt, hogy mi az, amit még nem tudok, és mi az, amit tudni szeretnék. Elmentem a Rácz Gyöngyi Közösségi Házba, ott találkoztam Molnár István Gáborral, aki nagyon sokat mesélt nekem. Nagyon hálás vagyok neki, amikor oda mentem, akkor voltam 13-14 éves, és nagyon sok mindent nem tudtam a többi cigányról. Sokat mesélt a kávéházi roma zenéről, hogy akkoriban ők alakították a magyar nótát.
A hozzád hasonlóan útkeresésben lévő roma fiataloknak szerinted mi segíthetne abban, hogy ők is megtalálják önmagukat?
Szerintem az segít, ha ők is keresik a családjukon kívül lévő közösségeket. Ne csak otthon legyenek cigányok, hanem a világban is. Keressék a velük egykorú roma fiatalokat, beszélgessenek. Menjenek múzeumba, menjenek a Romverbe, olvassanak, kutakodjanak!
Én azt tudnám tanácsolni, hogy akinek fontos az önismeret, annak szüksége van arra, hogy megtalálja azokat a helyeket, embereket, közösségeket, ahol erősödhet az identitása.
Pintér Vanda / RSK