A sükösdi gyerekek parlamenti fellépése körül indult vita gyorsan túlmutatott egy dal címén. A Roma Sajtóközpont műsorában dr. Orsós Julianna történész és Nagy István újságíró, népzenész arról beszélgettek, miért váltott ki erős érzelmeket a Zöld az erdő, zöld a hegy is parlamenti elhangzása, mit jelent a Gelem, Gelem nemzetközi roma himnuszként, és hogyan kerültek felszínre a magyarországi cigány közösségek régi, sokszor ki sem beszélt sérelmei.
A vita azután bontakozott ki, hogy az RSK megírta: a sükösdi gyerekek – először a történelemben – a parlament alakuló ülésén eljátsszák a cigány himnuszt, vagyis a Zöld az erdő, zöld a hegy is kezdetű dalt. Az értesülésünket egy nappal később Magyar Péter is megerősítette, aki úgy fogalmazott: a parlamentben elhangzik a „sokak által cigány himnuszként emlegetett” dal.
A bejelentés után az RSK posztja alatt élénk, sokszor érzelmekkel teli vita alakult ki arról, hogy a Zöld az erdő valóban cigány himnusznak tekinthető-e, vagy a roma közösség hivatalos himnusza kizárólag a nemzetközi roma mozgalom által elfogadott Gelem, Gelem. A hozzászólásokban előkerült a roma zászló, az 1971-es első Roma Világkongresszus öröksége, a beás és romani nyelv helyzete, a nyelvvesztés, a roma csoportok egymáshoz való viszonya, valamint az a sokszor fájdalmas kérdés is, hogy ki mondhatja meg, ki az „igazi cigány”.
Erről beszélgetett az RSK RomaPlay műsorában Szegedi Dezső vendégeivel, dr. Orsós Julianna történészszel és Nagy István újságíróval, népzenésszel.
„Ha valaki ezt cigány himnusznak nevezi, az sokakban ellenérzést vált ki”
Orsós Julianna szerint a vita egyik gyökere a fogalomhasználatban keresendő. Úgy látja, sokan eltérő jelentést kapcsolnak ugyanahhoz a dalhoz, és a „cigány himnusz” megnevezés többekben rögtön ellenállást váltott ki.
„Ha valaki ezt himnusznak nevezi, cigány himnusznak nevezi, akkor ez sokakban értetlenséget, ellenérzést vált ki, megint csak sokakban meg egyértelműen egy igenlést, hogy igen, ez az” – mondta Orsós Julianna a műsorban. Szerinte a vita elején fontos tisztázni: a meghívott zenekar és a meghívó fél részéről sem arról volt szó, hogy a Zöld az erdőt hivatalos roma himnuszként nevezték volna meg. Felidézte, hogy Magyar Péter is „sokak által himnusznak tekintett” dalként hivatkozott rá.
A történész szerint a Zöld az erdő a rendszerváltás környékén kezdett himnikus dallá válni Magyarországon. Korábban is ismert dal volt, de a kilencvenes évek közéleti, kulturális és roma mozgalmi hangulatában kapott különös jelentőséget. Orsós Julianna arról is beszélt, hogy a Gandhi Gimnáziumban minden évnyitón és évzárón több roma közösségi dal is elhangzott, és szerinte sok helyi közösség maga dönti el, milyen dalokat kezel ünnepi, himnikus szerepben.
A kérdés szerinte ezért nem pusztán arról szól, mi a hivatalos döntés, és mi nem az. Arról is szól, hogy az 1971-es Roma Világkongresszuson elfogadott szimbólumok mennyire jutottak el a helyi közösségekhez, és mit kezdünk azzal, ha egyes közösségek saját történeteik, nyelvük vagy emlékezetük alapján más dalokhoz is erős ünnepi viszonyt alakítottak ki.
Nagy István: „Ez szakmai kérdés”
Nagy István ezzel együtt határozottan kiállt amellett, hogy a fogalmak pontos használata alapvető. Szerinte a cigány kultúrával kapcsolatos kérdésekben különösen nagy felelősségük van azoknak, akik nyilvánosan beszélnek, írnak vagy tanítanak ezekről.
„Ezek szakmai kérdések, tehát ez fontos tudni, hogy ez nem érzelmi kérdés, nem arról van szó, hogy kinek milyen érzelmi viszonya van ehhez a dalhoz. Ez szakmai kérdés, ez a szakemberek dolga, hogy ezeket megvitassák” – fogalmazott.
Nagy István szerint a cigány kultúrával kapcsolatos fogalmi zavarok gyengítik a kultúra helyzetét és presztízsét. Mint mondta, újságíróknak, pedagógusoknak, közéleti szereplőknek és zenészeknek is körültekintőbben kellene eljárniuk, amikor cigány kulturális fogalmakat használnak. „Nagyobb körültekintést igényel és nagy felelősséget igényel” – tette hozzá.
A műsorban Nagy István részletesen felidézte a Zöld az erdő történetét is. Elmondása szerint Orsós Jakab beás cigányember egy beás népköltést gyűjtött, amelynek a dallama nem maradt fenn. A szövegből Bari Károly készített magyar műfordítást, majd Varga Gusztáv, a Kalyi Jag vezetője komponált hozzá dallamot. Ez a változat 1988-ban beás nyelven jelent meg. Később Zsigó Jenő, az Ando Drom vezetője egy másik dallamot írt a magyar szöveghez, ez a változat vált szélesebb körben ismertté a kilencvenes években.
Nagy István szerint sokan azt sem tudják, hogy a dalnak két dallamváltozata is van. Úgy látja, a magyar nyelvű változat azért terjedhetett el szélesebb körben, mert könnyebben érthető és megtanulható volt.
„Nagyon fontos dal, van súlya, ereje – de nem himnusz”
A beszélgetés egyik legerősebb vitapontja az volt, hogy a Zöld az erdő szövege alkalmas-e arra, hogy himnuszként kezeljék. Nagy István világossá tette: szerinte a dal fontos, erős, sokak számára meghatározó közösségi ének, de nem tekinthető himnusznak.
„Ez egy nagyon fontos dal, és van neki természetesen létjogosultsága, súlya, ereje, de nem himnusz” – mondta.
A népzenész szerint a dal szövegéből hiányzik az a felemelő fordulat, amely egy himnusztól elvárható lenne. Úgy fogalmazott: a szöveg fájdalmat és szenvedést közvetít, de nem ad olyan feloldást, amelyben egy közösség büszkén, ünnepi önazonossággal jelenhetne meg.
„Én nem szeretném, hogy az unokám ezt majd így megtanulja, és büszkén felálljon, és énekelje, hogy őt megverte az Isten, és örök csavargó vagyok. Nem szeretném” – mondta Nagy István. Később hozzátette: „Egy himnusznál hiányolnám azt, amiben kihúzhatja magát büszkén valaki, és azt mondja, hogy igen, ezek vagyunk mi, ez a mi identitásunk, ez a mi névjegyünk.”
Azt is elmondta, hogy a cigány népdalok között sok gyönyörű, fájdalomról és szenvedésről szóló dal van, ezeknek fontos szerepük lehet abban, hogy a közösség „kiénekelje magából” a nehézségeket. Szerinte azonban ettől még nem minden ilyen dal alkalmas himnusznak.
Orsós Julianna: „El kellene rugaszkodni attól, hogy ki cigány, meg ki nem cigány”
Orsós Julianna nem vitatta, hogy a Gelem, Gelem a nemzetközileg elfogadott roma himnusz. Szerinte ebben alapvetően konszenzus van. A vita tétjét inkább abban látja, hogy miként beszélünk egymásról és egymás hagyományairól.
„El kéne attól rugaszkodni, hogy ki cigány, meg ki nem cigány, mert mindazok vagyunk” – mondta.
A történész szerint tiszteletben kell tartani, ha helyi közösségek a Zöld az erdőt érzik magukhoz közelebb, akár beásul, akár magyarul. Úgy fogalmazott: „Senki nem indított petíciót az ENSZ-határozat ellen, senki nem szeretné ezt megmásítani.” Szerinte a vita időnként olyan irányba ment, mintha egy valóságos intézményi konfliktus zajlana a Gelem, Gelem és a Zöld az erdő között, miközben inkább régi sérelmek, félreértések és kimondatlan feszültségek kerültek felszínre.
A dal szövegének bírálatával kapcsolatban Orsós Julianna arra figyelmeztetett, hogy a népi motívumokat óvatosan kell értelmezni. A Zöld az erdőben megjelenő „ellopott szög” motívumáról elmondta: az beás és oláh cigány népballadákban is jelen van, sőt más népek mondáiban is előfordul. Szerinte ezért nem szerencsés leegyszerűsítő vagy minősítő jelzőkkel beszélni erről a szövegről.
„Nekem viszont ez esett rosszul, hogy minősítő jelzőket használnak erre a szövegre” – mondta Orsós Julianna, aki szerint a dal hagyományrétegét is figyelembe kell venni, mielőtt valaki végletes ítéletet mond róla.
A vita mélyén régi közösségi sérelmek vannak
A műsor egyik legfontosabb része a beás közösségek helyzetéről szólt. Orsós Julianna arról beszélt, hogy történészként, nemzetközi szervezetekben dolgozva és saját tapasztalatai alapján is többször találkozott azzal, hogy a beások és más cigány csoportok nem fértek bele abba a képbe, amelyet a roma közösségről kialakítottak.
„Nekem nem tudja például ezt megmondani senki, hogy én roma vagy cigány vagyok-e, vagy beás vagyok-e, mert én ezt tudom, és ez a csoport is tudja, hogy kicsoda, pont” – mondta.
Szerinte súlyos probléma, ha valaki a nyelvtudás alapján dönti el, ki számít teljes értékű cigánynak. „Akik nem beszélik már a nyelvet, azokat nem tekintik teljes értékű romáknak, vagy cigányoknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a jelenség több cigány csoportot is érint.
Orsós Julianna szerint a nyelvvesztésről sem lehet úgy beszélni, mintha az egyszerű felejtés lenne. A műsorban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa-szerte komoly kényszerasszimilációs folyamatok zajlottak, és ezek a cigány közösségek nyelvhasználatára is hatottak. Szerinte a beások esetében a nyelvváltás több történeti rétegen keresztül ment végbe, ezért különösen fontos, hogy a közösség ne saját magával szemben legyen türelmetlen.
„Hogy lehet azt valaki leírni, hogy simán elfelejtették az anyanyelvet?” – tette fel a kérdést Orsós Julianna, majd arról beszélt, hogy a nyelvvesztést történeti folyamatként kell érteni, nem közösségi hibaként.
Gelem, Gelem: miért váltott ki ellenállást?
Nagy István számára a vita egyik legmeglepőbb része az volt, hogy a nemzetközi roma himnusz, a Gelem, Gelem irányába is ellenérzések jelentek meg.
„Én bevallom, hogy nagyon meglepett az az ellenállás, ami a nemzetközi cigány himnusz irányába megnyilvánult” – mondta.
Szerinte más országok cigány közösségeiben nem tapasztalt hasonló elutasítást. Példaként a spanyolországi cigány közösséget említette, amely a történelmi okok miatt sok esetben már nem beszéli a romani nyelvet, mégis sok civil szervezet törekszik arra, hogy a közösség visszatanulja a nyelvet, és használja a közös jelképeket.
„Más országok cigány közösségei részéről sosem fogalmazódott meg, hogy ez nem jó nekünk és nekünk egy másik kell” – mondta Nagy István. Hozzátette: „Nem tartom ezt jó útnak, hogyha elindulunk erre, hogy akkor legyen több cigány himnusz, mert azt gondolom, hogyha több van, akkor egy sincs igazán.”
A műsorban ugyanakkor elhangzott az is, hogy a Zöld az erdő azért válhatott sokak számára közeli dallá, mert magyar nyelven terjedt el, így szélesebb kör számára volt érthető. Nagy István szerint a dal népszerűségének erős nyelvi oka van: a magyar változatot könnyebb volt megtanulni, énekelni és közösségi eseményeken használni.
Beás, romani, cigány nyelv – fogalmak és viták
A beszélgetésben külön fejezetet kapott a beás és a romani nyelv kérdése. Nagy István szerint a romani nyelv az, amit cigány nyelvként lehet meghatározni, míg a beás nyelvet a román nyelv sajátos, archaikus változatának tartja, amelyet a beás közösségek beszélnek.
Orsós Julianna ezzel vitába szállt. Szerinte ha egy nyelvet cigány közösségek használnak, és azon keresztül élik meg saját identitásukat, akkor azt kívülről nem lehet egyszerűen leválasztani a cigány önazonosságról.
A műsorban Orsós Julianna arról is beszélt, hogy a beás nyelv nem kizárólag magyarországi jelenség: Szerbiában, Romániában és Horvátországban is élnek beás közösségek. A nyelv használata ugyanakkor erősen visszaszorulóban van, ezért a megőrzése és átadása fontos közösségi kérdés.
„Legalább egymást ne”
A kettős identitás kérdésénél Orsós Julianna különösen erős mondatban foglalta össze, miért tartotta fontosnak, hogy megszólaljon a vitában. Amikor Szegedi Dezső arról beszélt, hogy Magyarországon sokszor nem könnyű cigánynak lenni, Orsós Julianna úgy reagált: sokan érezhették már így, ő maga is.
„Pont ezért álltam bele ebbe a dologba is, hogy legalább egymást ne” – mondta. Szerinte a parlamenti fellépés gesztusát, a gyerekek szereplését és az esemény üzenetét a helyén kell kezelni, majd közösen kell rendezni a vitás kérdéseket. „Álljunk meg egy pillanatra, hagyjunk egy levegőt, kezeljük a helyén a gesztust is, az üzenetet is, és akkor rendezzük sorainkat, de együtt” – fogalmazott.
A történész szerint a kettős identitás önmagában nem probléma. A roma és magyar identitás együttélése természetes állapot lehet, amely nem gyengíti, hanem gazdagíthatja az embert. A gond inkább akkor kezdődik, amikor a társadalmi megkülönböztetés, a stigma vagy a közösségen belüli kizárás miatt valaki nem tudja biztonságosan megélni a saját hovatartozását.
Minden cigány csoportnak helyet kell kapnia az asztalnál
A beszélgetés végén a vendégek a megoldásokról is beszéltek. Orsós Julianna szerint az első lépés a tisztelet. Úgy látja, amikor kultúrpolitikai vagy identitáspolitikai döntések születnek, akkor minden magyarországi cigány csoportnak jelen kell lennie.
„Amikor kultúrpolitikáról, identitáspolitikáról döntések születnek, akkor mindenki kapjon helyet az asztalnál, mindenki, a szintók is” – mondta.
Külön is kiemelte: „Ne csináljunk már úgy, hogy nincsenek, mert vannak.”
Szerinte a közösségi kulturális munka akkor lehet erős, ha a nyelv, a népzene, a népismereti oktatás, a kiadványok és a helyi programok eljutnak a települési közösségekhez is. A történész szerint Budapest gyakran lebecsüli a helyi közösségek erejét, pedig sok esetben éppen helyben van meg az a tudás, kötődés és közösségi akarat, amelyre építeni lehetne.
Nagy István: eltűnt a szakmaiság a cigány folklór mögül
Nagy István a megoldások között a szakmai beszélgetések és viták fontosságát hangsúlyozta. Népzenészként különösen élesen fogalmazott a cigány folklór jelenlegi helyzetéről.
„Több szakmaiságra van szükség, az biztos” – mondta. Majd hozzátette: „Az én területemről beszélek, mint népzenész, folklórzenész, ott teljesen eltűnt a szakmaiság ez mögül.”
Szerinte amit ma sokan cigány népzeneként ismernek, az nagyrészt a cigány népzene színpadi változata, amely körülbelül ötven éve került a színpadra. Ennek a folyamatnak nagy kulturális, társadalmi és identitásbeli hatása volt: a különböző cigány csoportok egymás dalait is megtanulták, meghallgatták, feldolgozták. A kezdeti időszakban az együttesek még régi gyűjtésekből dolgoztak, feltüntették a dalok eredetét, néprajzilag is elhelyezték az anyagot.
Nagy István szerint ez a tudatos szakmai hozzáállás sok helyen mára eltűnt. Azt mondta: „Ma már a tisztelet a kivételnek, a zenészeink többsége sem tudja, hogy mit játszik pontosan.”
„Magyarország az itt élő cigány emberek anyaországa”
A műsor végén az állam felelőssége is előkerült. Nagy István szerint Magyarország helyzete valóban különleges, de nem elsősorban azért, mert több cigány csoport él itt egymás mellett. Szerinte a különlegesség abban áll, hogy az itt élő cigány közösségek anyaországa maga Magyarország.
„Magyarország azért speciális helyzet, mert az itt élő cigány közösségnek az anyaországa Magyarország maga” – mondta. Szerinte az ország ezt a szerepet eddig nem vállalta fel megfelelően.
„Magyarország feladata innentől kezdve, hogy az összes kulturális és egyéb feladatokat elvégezze, és ezzel nem szívességet tesz, hanem mint anyaország elvégzi a feladatát” – fogalmazott Nagy István.
Orsós Julianna ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy a nemzetiségi jogok gyakorlása mellett a helyi közösségek kulturális erejét is komolyan kell venni. Szerinte nem elég központi döntéseket hozni: könyveknek, zenészeknek, tanároknak, programoknak kell megjelenniük helyben, a kultúrházakban, iskolákban és közösségi terekben.
„Nagyon lebecsüljük a helyi közösségek erejét, és én ettől óva intenék mindenkit” – mondta. Szerinte ha a helyi közösségeknél megjelennek a dalok, könyvek, tanárok és programok, akkor a kultúra élő gyakorlatként tud továbbmenni.
Egy dalnál nagyobb vita
A RomaPlay műsorából kiderült: a Gelem, Gelem és a Zöld az erdő körüli vita valójában nem csupán arról szól, melyik dal hangzik el a parlamentben. A kérdés mögött ott vannak a roma mozgalom ötven évének eredményei és hiányai, a nyelvvesztés fájdalma, a beás közösségek elismerésének kérdése, a romani nyelvhez való viszony, a helyi hagyományok ereje, valamint az a visszatérő probléma, hogy a cigány közösségek tagjai sokszor egymás identitását is megkérdőjelezik.
A beszélgetés egyik tanulsága, hogy a Gelem, Gelem nemzetközi roma himnuszként elfogadott közös szimbólum, miközben a Zöld az erdő sok magyarországi közösség számára erős, személyes és ünnepi jelentéssel bíró dal. A kettő közötti feszültség akkor válik valódi konfliktussá, ha a vita a kölcsönös elismerés helyett kizárásba, minősítésbe vagy sértettségbe fordul.
Orsós Julianna a közös pontok keresését sürgette, Nagy István pedig a szakmai pontosságot és a közös roma szimbólumok védelmét tartotta kulcsfontosságúnak. A két álláspont több ponton vitázott egymással, de abban mindkét vendég egyetértett: a roma közösségek kulturális örökségéről pontosabban, tiszteletteljesebben és nagyobb közös felelősséggel kell beszélni.
A sükösdi gyerekek parlamenti szereplése így egyszerre lett ünnepi gesztus és vitaindító pillanat. A kérdés most az, hogy ez a vita képes-e túllépni a kommentháborúk logikáján, és elvezet-e oda, amiről a műsorban mindkét vendég beszélt: több tudáshoz, több tisztelethez, erősebb helyi közösségekhez és olyan roma nyilvánossághoz, amelyben minden cigány csoportnak van helye.
Kadét Ernó, Szegedi Dezső / RSK