Hol éljenek a „nem kívánatosnak” bélyegzett családok? Az önazonossági rendeletek a valóságban erre felelnek: ne itt. A borsodi Szentistván községben jártunk, ahol korlátozó helyi szabály lépett életbe, miközben a szomszédos Mezőkeresztesről egyre több roma család kerül át a faluba. Mezőkeresztesen – ahol az országban elsőként hozták meg az önazonossági rendeletet és amit azóta vissza is vontak – legalább 15 olyan háznak a hűlt helyét találtuk, ahol nemrégiben még roma családok éltek. Közben 67-re nőtt a kitiltó rendeletet meghozó települések száma, kétharmaduk az ország északkeleti régiójában található.
A Pusomai család kevesebb mint egy éve költözött át Mezőkeresztesről a pár kilométerrel odébb fekvő Szentistvánra. Kristóf 9 éve az erdészetnél van, felesége Zsuzsa a legutóbbi időkig Mezőkövesden dolgozott. Három gyermeket nevelnek: ketten középiskolások, a legkisebb általánosba jár. Mezőkeresztesen egy rossz állapotú, komfort nélküli házat vett meg tőlük az önkormányzat (a férfi ma is dicséri a polgármestert, aki „kedves és segítőkész” volt), így Szentistvánon nagyobb, komfortos házra és tágas telekre futotta. Az udvarra belépve nem patyolat a kép, de messze nem akkora a rendetlenség, mint ahogy a hivatalban emlegetik: tipikus falusi porta állatokkal, szerszámokkal, minitraktorral és némi lommal.
A kertszomszéddal az első napon összekaptak; a család szerint a szomszéd azóta folyamatosan cigányozza őket, és rendszeresen videózza, mi történik az udvaron. A konfliktus több alkalommal rendőri intézkedésbe torkollott, jellemzően a család kárára. Az egyik írásbeli figyelmeztetésben „láncfűrész-használat” szerepelt csendháborításként, egy másikban – amely után közel 40 ezer forintos bírság jött – hangos zene volt a kifogás. Az ebben az ügyben eljáró Mezőkövesd Rendőrkapitányság a határozatában „roma családként” jelölte meg Pusomaiékat. Megnéztük a Google Earth adatait: a meglehetősen nagy telekméret miatt a Pusomaiék udvara és a perlekedő szomszéd háza között minimum 90 méter a távolság. Különös szakértelem nélkül is megállapítható, hogy elég erős hangszóró kellene hozzá, hogy ilyen távolságból zavaró legyen, ráadásul több nagy fa és egy tömör kerítés is a hang terjedésének útjában áll – Pusomaiék azt állítjáák, hogy egy párezer forintos Bluetooth hangszórón hallgattak zenét a fiaik.
Azt persze nehéz eldönteni, hogy egy szomszédvitában kinek van igaza, lehet-e egyáltalán valakinek tisztán igaza. A lényeg: ők is Mezőkeresztesről kerültek át – közvetett önkormányzati támogatással – Szentistvánra, ahol nem látják szívesen őket. A szomszéd – állításuk szerint – meg is venné tőlük a házat, magasabb áron, mint amennyiért vásárolták, de Kristóf hajthatatlan: „Fizethetnek akármit, innen el nem költözöm.” A szomszédokkal nem tudtunk beszélni, nem tartózkodtak otthon.
Nem Pusomaiék az egyetlen, a közelmúltban Mezőkeresztesről beköltöző család: korábban írtunk Kolompárékról is, akik egy „közvetítő” segítségével kerültek Szentistvánra egy csereingatlanba; a mezőkeresztesi házuk néhány napon belül önkormányzati tulajdonba ment át. Információink szerint legalább három további család járt így bő egy éven belül, akik ugyanannak a rejtélyes férfinak közvetítésével kerültek a Mezőkeresztest övező települések egyikére, házuk pedig végül önkormányzati tulajdonba került. A jelenség hátteréről részletes korábbi anyagunk itt olvasható.
„Nem a romák ellen szól, a falut védi”
A mintegy két és félezer fős község polgármesterével, Dobóné Koncz Judittal és Dr. Hajdú András jegyzővel beszéltünk, akik szerint az elmúlt két évben számottevően nőtt a betelepülők száma, főként Mezőkeresztesről és Bogácsról. Szerintük az együttélési problémákon túl sajnos olyan is előfordul, hogy az önkormányzat és a családsegítők támogatása ellenére sem sikerül megakadályozni a gyerekek közti fejtetvességet.
Arra a kérdésre, hogy szerintük Mezőkeresztesről szervezetten zajlik-e az áttelepülés, a polgármester sokatmondóan hallgatott, a jegyző pedig visszakérdezett: „Miért, önöknek van ilyen információjuk?”
Szentistván képviselő-testülete 2025. augusztus 28-án fogadta el a 7/2025. (VIII. 28.) önkormányzati rendeletet a helyi önazonosság védelméről; a szabály 2025. szeptember 29-én lépett hatályba.
A vezetés szerint a rendelet nem irányul etnikai csoport ellen, célja a település védelme. Úgy érvelnek, hogy a környékhez képest „enyhébb feltételeket” szabtak, és a lényeget fejenként 50 ezer forintos betelepülési hozzájárulásban vagy egyéves igazolt munkaviszonyban foglalják össze, előbbi kiváltható például szakképzettség igazolásával.
Arra a kérdésre, hogy nem gondolják-e, hogy ezek feltételek sok, egyébként dolgos, de a körülményeik miatt sokszor feketén dolgozni kényszerülő roma családot kizárnak, azt a választ adták: nem a romák ellen van kifogásuk, de a faluba olyanokat várnak, akik betartják az együttélési szabályokat.
Mezőkeresztes, mint előzmény: üres telkek, eltűnő roma ingatlanok
A szentistváni rendelet sokak szerint nem független Mezőkeresztestől, ahol elsőként hozták meg és – a polgármester szerint nekünk köszönhetően – elsőként vonták vissza az önazonossági rendeletet még a nyáron. A városban a helyszíni bejárásunk során legalább 15 olyan üres házhelyet találtunk, ahol néhány évvel ezelőtt még szinte kivétel nélkül roma családok lakták. Az elmúlt 2–3 évben több ingatlan önkormányzati kézbe került – közvetve vagy közvetlenül, olykor kifejezetten jó áron –, a családok pedig elköltöztek a városból.
Szentistván esete nem elszigetelt. Korábbi feltérképezésünk szerint a hasonló helyi önazonossági rendeletek „bokrokban” jelennek meg: ha egy település lép, a szomszédok sorra követik. Borsod és az északi, elzártabb térségek különösen érintettek.
A minta arra utal, hogy a szabályalkotás egy meglévő, kirekesztő gyakorlatot tesz formálisan érvényesíthetővé: elővásárlási jog, betelepülési feltételek, lakcím-törlések. Szentistvánnál a hivatal védekezési logikát említ, a roma családok viszont kiszorításként élik meg a hatást.
A helyszínen volt Rácz Béla az 1 Magyarország Egyesület vezetője is, aki élő videóban bejelentkezve így fogalmazott: „Nagyon erősen látszik az a kirekesztés, az a cigányellenesség, amit eddig csak hírekből ismertünk. Most személyes történeteken keresztül éreztem át, mit jelent, amikor valakit kiszorítanak a saját otthonából. Ezek a rendeletek csak megerősítik azt a gyakorlatot, amely földönfutóvá teszi a legszegényebb családokat. Két Magyarország épül: az egyik a többségnek, a másik a szegényeknek és a romáknak. Ez tarthatatlan, és ezeket a törvényeket vissza kell vonni.”
A történet végén óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon tettesek vagy áldozatok ezek a kistelepülések? Egyrészt érthető, hogy a forráshiánnyal küzdő önkormányzatok nehezen birkóznak meg a szegénység okozta gondokkal, és rövid távon könnyebb számukra kiszorítani a problémát, mint megoldani. Ebben az értelemben maguk is áldozatai annak a társadalompolitikának, amely az elmúlt másfél évtizedben a tehetőseket támogatta, a szegényeket pedig egyre inkább a szakadék szélére lökte. Másfelől viszont, amikor egy település tudatosan él a kirekesztő eszközökkel, és nem a közösségi összefogást, hanem a kizárást választja, akkor tettesé is válik. A veszteség pedig közös: földönfutóvá tett családok, szétszakított közösségek, mérgezett jogrend – és egy ország, amely egyre mélyebbre süllyed a megosztottságban. Összesítésünk szerint mindeddig közel hetven településen fogadták az önazonossági rendeletet, tíz nap alatt több mint 50%-kal nőtt a számuk. Egyetlen agglomerációs település sincs köztük.
Szegedi Dezső, Kadét Ernő / RSK