1990. március 20-án Marosvásárhelyen a feszültség egyre nőtt a román és a magyar közösség között, és a város magyar lakossága veszélybe került. Puczi Béla és cigány társai ekkor léptek közbe, amikor a román tömeg lincselni készült. „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” – kiáltotta Puczi, ezzel jelezve, hogy a cigányok nem hagyják magára a magyarokat a nehéz helyzetben.
Puczi és társai hatalmas bátorsággal, felfegyverkezve érkeztek a városba. Nem volt kérdés számukra, hogy kinek az oldalán állnak: a magyarokat védték meg a támadástól, és segítettek visszaszorítani a román tömeget. A harc két órán át tartott, és Pucziék fellépése döntő szerepet játszott abban, hogy a románok végül menekülni kényszerültek.
Puczi Béla hősiessége nem maradt megtorlás nélkül. A román hatóságok hat embert vettek őrizetbe az összecsapások után, köztük Puczit, akit kilenc hónapig tartottak előzetes letartóztatásban. Végül több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték „utcai huliganizmus” vádjával. Az embertelen bánásmód miatt az egyik elítélt belehalt a verésekbe.
A börtöntől és a román hatóságok megtorlásától tartva Puczi Magyarországra menekült, abban a reményben, hogy ott befogadják, hiszen magyar. Azonban tíz évig kellett küzdenie, mire végül menekültstátuszt kapott. Ez idő alatt a bicskei menekülttábort járta, majd Franciaországba kényszerült, ahol vasútállomásokon és roma karavántelepeken élt.
Végül visszatért Magyarországra, ahol nyomorban, betegen és magányosan halt meg 2009-ben, anélkül, hogy valaha is elismerték volna hősiességét. Puczi Béla neve azonban örökre beíródott a történelembe mint az a cigány hős, aki a magyarokat védelmezte a legnehezebb időkben.
2017-ben roma civilek emléktáblát állítottak a Nyugati pályaudvar falán, hogy tisztelegjenek Puczi Béla bátorsága és áldozata előtt, 2021-ben pedig teret neveztek el róla a Nyugati mellett.